Májusi sóhaj

Májusi sóhaj

Mikor a fecskék az ég alján cikáznak,
megnyúlt felhőruhák között kerengőznek,
szabadon szárnyalnak, s érzik, el nem áznak,
híre-hamva sincs a májusi esőnek.

Kiviruló réten rég látott pipacsos,
közötte szarkaláb lila kürtje hangol,
egy csokornyit szedek, száruktól ragacsos
a kezem – szemem már másfelé barangol.

Gátról, Zagyva partra térdig érő fűben
lépegetek, arrébb tücsökciripelés –
lelkem muzsikája – várnak lent a füzek,
s kőtorlaszok hátán átbukó „vízesés”.

Nekem a természet nyugalom kapuja,
susogó lomb mélyén elvész a sóhajtás,
mert itt az ember csak a csendet tanulja,
hol a felöltődés sajátos szertartás.

2020.05.21.

“Májusi sóhaj” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. MariaHS!
    Az utolsó sorban elütés van: [b]feltöltődés [/b]lett volna

    Köszönöm szépen a gratulációd 🙂
    Örülök, hogy tetszik 🙂
    Szeretettel: Éva

  2. "Nekem a természet nyugalom kapuja,
    susogó lomb mélyén elvész a sóhajtás,
    mert itt az ember csak a csendet tanulja,
    hol a felöltődés sajátos szertartás."- Szép versedhez, gratulálok: MariaHS

  3. "Nekem a természet nyugalom kapuja,
    susogó lomb mélyén elvész a sóhajtás,
    mert itt az ember csak a csendet tanulja,
    hol a felöltődés sajátos szertartás."- Szép versedhez, gratulálok: MariaHS

Szólj hozzá!