Mellékszerep

Mellékszerep

Főszerepet vállaltam, de aztán lefokoztak
A saját életemből úgy szólva kidobtak.
Statisztaként a háttérben állok,
Értetlenül egy új szerepre várok.

Végig kell néznem, ahogy átveszi a hatalmat,
Ahogy lebontja az eddig készült falakat.
Az agy egyszerre robban és lassítja az elmét,
A test nem marad más csupán egy kellék.

Megtelik a lélek egy ideig erővel,
Aztán hirtelen egyszer csak földhöz ver.
És utána persze újra arra vágyom,
Hogy szépnek és gondtalannak higgyem a világom.

S végül egyre többször és nagyobb adag kell,
Hogy feledtesse, ahogy az élet szalad el.
Teljes leépülés, mi várat magára,
Bele kell törődni a magányba.

Ahhoz, hogy legyőzzem a démoni szerepet,
El kell engednem a boldogító szereket.
A gyógyulás útja kátyús és rögös,
A megtisztulás az elején fájdalmas és ködös.

Segítség kell, hogy újra megtaláljam magamat,
Hogy megint főszerepet játszhassak a darabban
S, ha visszanyerem a régi énemet,
Önfeledten élhetem tovább az életet.

“Mellékszerep” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. "Teljes leépülés, mi várat magára,
    Bele kell törődni a magányba."

    Mindkettőre nemet kell mondani.

    Szeretettel: Rita(f)

  2. Egy film hatására fogalmazódott meg bennem ez a vers.
    Köszönöm nektek! (f)

  3. A szer soha nem tett még jót senkivel hosszútávon. Jó vers, gratula! (f)

  4. Kedves Eszter!
    Kell, hogy úgy legyen, és mielőbb találj rá önmagadra!
    Senki nem éri meg, hogy tönkre tedd magad érte, és "szerekkel" szerezz magadnak boldogság-érzetet.
    Az úton sok magányos lélek arra vár, hogy egymásra találjon, biztos köztük van az is, aki téged nem dob el könnyen egy másikért. (Bocs, ha fiktív érzéseket énekeltél meg, de nagyon átélhetően) Minden jót és szépet neked.
    Szeretettel olvastam őszinte kissé szomorú – de a végére, bizakodóvá váló – versedet. Ölellek. Rózsa

Szólj hozzá!