Megpihennék

Megpihennék

Megpihennék bokrok közén,
fáknak hűvös árnyékában,
patak zúgó robajában,
hazafelé félhomályban.

Megpihennék kisfalumban,
öreg, békés otthonunkban.
Senki nem vár udvarunkban,
erőm lelném mosolyukban.

Megpihennék sok év után,
édesanyám áhítatán,
édesapám bocsánatán,
évek múló áramlatán.

Megpihennék gondtól távol.
Mint egy megtért jámbor vándor.
Hazatérnék pirkadáskor,
elkísérne tündérfátyol.

Megpihennék erőtlenül,
szívem sajog szüntelenül.
Évek szállnak töretlenül,
idő múlik időtlenül.

Megpihennék elmúlt évek!
Búcsút intenék a szélnek!
Madaraknak raknék fészket,
pillangókat a zöld rétnek.

Megpihennék hegyek, bércek!
Fáknak virágokat kérek.
Zöldellő mezőnek méhet,
az Életnek édes mézet.

Megpihenve visszanézek,
előttem új nemzedékek.
Elmúltak a gyermekévek.
Lehulltak a fecskefészkek.

“Megpihennék” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. "Megpihenve visszanézek,
    előttem új nemzedékek.
    Elmúltak a gyermekévek.
    Lehulltak a fecskefészkek."

    Tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita(f)

  2. Szép életképeid, és a megható – a (régi) otthon után vágyó – kedves soraidat jó volt olvasni. Ölellek. Rózsa

Szólj hozzá!