Elhullt

Elhullt

Álltam a Berkenye fa alatt
Néztem ahogyan lehullik és
földet ér lassan a levele
Gondoltam így múlik el minden
Egyszerűen valamiből kinő
Megteremtetik, élővé lesz ás elhull
Így hullik el maga az ember is
Megteremtetik, élővé lesz majd
Majd mi lesz? elhullunk?
Vagy miénk lesz a mindenség öröksége?
Amíg ezekkel a gondolatokkal küzdöttem,
Küzdöttem, talán még mint soha semmivel
Mint talajból kitörő kis gyenge csíra
Teljes testemmel és elmémmel beleremegve
Fájdalmat okozva ezzel az észnek és léleknek
Addig az a cseppnyi kis teremtés, egy mihaszna levél
Lehullt.
Földet ért és nincs tovább, nincs lentebb
Csak az eltűnés valósága maradt már meg neki
Egyedül, földön fekve, valamikori anyaméhéből kivetve
Az elhullás örökkévalóságát ő így ismerte.

“Elhullt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Szép gondolatok, bár az: – elhullt szó – a fő címadó kissé többször fordul benne elő, mint megkívánná – de, ez csak picit ront a vers értékén, talán csak finom nyomatéka a témának.
    Tetszéssel olvastalak. Rózsa

Szólj hozzá!