Néma vallomás

Összes megtekintés: 63 

Néma vallomás
(csak úgy, magam elé)

Néztelek, … talán csak néhány percet.
De a világok végezetéig!
Hallottam, amint az idő serceg
és csend tántorog a szívverésig.
A fák gyászolták régi csókjaid…
Illatod gyökeret vert rügyekben!
…Fészkéből kipottyant fióka itt
a jelen…mely nem számlálja többé
a létezésem -nélküled eltelt napjait…-
Nincs erő, mely kimondja: \”Örökké!\”
Én, csak ülök magamban a székben
És Te már nagyon régen nem vagy itt
Odakint szélvihar vadászik Rád
és szétszaggatja könyvem lapjait!
Minden elveszik! -De mégsem! Mégsem!
Örökkévalósággá szült hiányod,
ebben az átkozott időtlenségben!

2020.02.10. Gyöngyös

“Néma vallomás” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nekem, ez a vers: kerek, egész, és remek – valódi gyöngyszem .
    Az az ikes-igés szó nekem is feltűnt, sajdít egy kicsit (főleg, mert kétértelmű a szó), talán az elvész – változat jobb lett volna, de ez cslak parányi porszem, nem ront az értékén.
    Szeretettel olvastalak Rózsa

Szólj hozzá!