Együtt a versben
Huszonöt éve vérzik a szívem,
és szenvedek, ha Rád emlékezem.
Nem hittem, hogy elveszíthetem,
Nem lehetünk együtt csak a versben.
Első szülött lányom, szerelem gyümölcse,
jövetelét öröm és boldogság kísérte.
Összekovácsolta fiatal életünk,
Igen, ő lett a szeme fényünk.
Büszkék is lehettünk, hiszen minden jó volt,
jó gyerek, kiváló tanuló,és jó volt a sportból.
A kajak versenyen, szinte országos bajnok lett.
Kiváló eredménnyel végzett az egyetemen.
Hét nyelven beszélt, és szépen gitározott,
Saját költeményeivel elkápráztatott.
Sokszor daloltunk, költöttünk éneket,
S a rímek által voltunk együtt a versben
Az egyetem csöppet sem volt nehéz,
Az egész rokonság ott állt a diploma ünnepén.
Szeretetünk, boldogságunk határtalanná vált.
Ki gondolta, hogy már ott ólálkodott a halál.
A pantomim műsornak éjfélkor lett vége,
Vártalak, hogy a buszotok hamar haza érjen.
Fél hármat üt az óra, de csak a telefon szólalt.
Sajnáljuk, baleset, uralkodik rajta a kóma.
Huszonöt napig ingáztam, hogy lássam
Hogy segítsek rajta, mindent megpróbáltam.
Harcoltál a halállal huszonöt évesen.
Találkozásainkra mindig írtam verset.
A Te ajkad viszont szorosan volt zárva,
Egyetlen hang sem hatolt át rajta.
Görcsben volt a szívem, hogyha rá néztem,
vigaszt már senkitől sem reméltem.
A huszonötödik napon a vonaton hazafelé,
Elindult a könnyem, patakzott lefelé.
Nem értettem, mi lehet most velem,
csak azt éreztem, nagyon fáj a szívem.
A temetésre nem is emlékezem,
Összeomlott a világ körülöttem.
Nem érdekelt semmi, bánatos voltam,
Dédelgettem a saját fájdalmam.
De rájöttem, fontos, hogy éljek,
és visszatért lelkembe az ének.
Újra tudtam másokat szeretni,
És újra el kezdtem verseket írni.
Most már, ha behunyom a szememet,
Tisztán látom meghalt gyermekemet.
S amikor papírra vetem a rímeket,
Újra együtt vagyok vele: együtt a versben.
Székesfehérvár, 2020-04-17.
Drága Ibolya, mélyen együttérzek veled. Egy ilyen óriási veszteség után sok ember elfordul a világtól, és csak a bánatának él…ez, nem csoda, de szomorú, mert a sorsunk egyszeri csoda, és nem szabad elpazarolni, végig vegetálni. Nagy bölcsességet, és erőt tükröz az, hogy újra kiléptél a "fényre", sokakba reményt öntve, hogy a legszomorúbb idők után is – jó példát mutatva – az életet választottad. Ő, mindig veled van legszebb emlékeidben, nekünk pedig ajándék, hogy szíved egy darabkáját megosztottad velünk. Köszönöm szívhez szóló, megható soraidat.
Szeretet övezzen, amíg csak élsz. Ölellek Rózsa
Kedves Ibolya
mélyen megrendítő ez a vers.
Te nagyon sokat kaptál a lányodban és éppen ezért nagyon sokat veszítettél is. De a fényt az életedből, azt a fényt, amit a lányod emléke ragyog be, még a halál se olthatja ki. (f)
Kedves Ibolya! Erre nehéz szavakat találni… Szeretettel üdvözöllek. Éva
"De rájöttem, fontos, hogy éljek,
és visszatért lelkembe az ének.
Újra tudtam másokat szeretni,
És újra el kezdtem verseket írni."
Nagyon nehéz lehetett. Együttérzéssel és megértéssel: Rita(f)
Nagyon sajnálatos a megírt veszteség, ezt a hiányt pótolni nem lehet. Mára a gyász megérlelte az elfogadást és lám, micsoda megrendítő verset tudtál írni. Újra tudsz írni és szeretni is, ez csodás dolog. Ismerem ezt az állapotot, azt ami után ilyen csoda is megtörténik. Gratulálok a vershez. (f)