NAPFÉNY-ÓDA

Összes megtekintés: 51 

NAPFÉNY-ÓDA

A napot szűkös kalodába zárták,
Szikrát szóró fényeit lealázták
És én mégis miért hiszek benne?
Mint ha nem lenne bilincsbe verve
Rám ragyog keskeny ablakrésen
Mohón iszom, míg felforr a vérem,
és táncot járva, az egekbe szárnyal
Mihez kezdenék pihe-angyalszárnnyal?
Az erőmet: a remény és a szépség,
önmagukhoz szabták, testre mérték
Beléjük burkolózom, úgy őriznek engem,
védőbástyaként, a zaklatott testben.

Ó! Miért kívánom, vágyom úgy a napot?
Míg rám borulnak halk, réveteg hajnalok
Lázban tartja vad, dübörgő szívem
a nagy érzés, hogy visszaút nincsen.
Menni kell, és bírni kell a próbát
ha, kidobnak is, ezeregy ajtón át
bemegyek: ablakon, száz kis résen
Utolsó cseppjét is beszívom egészen,
a fénynek, ami a költészetem ára
Nélküle nem érek fel a Golgotára.

A napból születtem, s a napban égek el,
s ezt, sose’ mossátok le űzött véremmel
Sem dallal, sem szép szerelmes verssel,
sem a csillagokban elbújt fellegekkel
Csak a szeretet, az képes megérteni,
ami bennem él – a sátántól megvédeni:
a gyermeteg, ártatlan, tiszta lelkem,
amely miatt mégis poéta lettem.
Azoknak is a lehető legkisebbje…
Ölelj át áldott nap, őrizz a szívedbe’!
Sugaraddal mosd ki öldöklő bánatom!
Hadd ragyogjon hajnalfény-csillagom,
éjjel is fényt osztó, csodás álmaimon!

Eger,2020. május 20. F.R. Vadvirág