Magány a mezőn

Magány a mezőn

Haldokló virágot látva
Nincs aki száját tátva állna,
S tétlenül várna
Vele együtt a halálra.
Ám a halál, mint egy árva,
Kóvályog a homályban.
Keresé ki fogadná őt szánva
Be magába.
Ki volna az, ki osztozna magányán,
S könnyet ejtene végtelen árvaságán.

Hát ki más, mint a mező virága,
Kinek halk imája
Szintúgy elveszik a homályba.

A magányos virág a mező közepén.
Körülötte sok más növény,
Ám szívében érzi
Egyik sem őt nézi.

“Magány a mezőn” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. A témád nem rossz, és az érzések is átjönnek, csak a bokorrím, ami nem igazán nyerő – lelassítja, egyhangúvá teszi. Legközelebb próbálkozz páros, vagy keresztrímmel. Rózsa

Szólj hozzá!