FÁJDALOM

Garajszki Istvánné
Fájdalom

Minden alkalommal könnyes lesz szemem,
Ha magam ölelő karodba képzelem.
Akkor is csak te jutsz az eszembe,
Mikor fotódat tárcámba teszem be.

Nem tudom elmondani szépen szavakkal,
Vittél volna inkább engem is magaddal.
Fénylő boldogságom elillant veled,
Mindent mi eddig volt köszönök neked.

Lépteidet akkor is óhajjal várom,
Mikor este üres szobádat zárom.
Te elmentél, és nem szóltál előre,
Én nem készültem ennyi teendőre.

Várj reám, most még nem megyek veled,
De az itt hagyott szív akkor is szeret.
Megígérem, már nem kell sokat várnod,
Hogy teljesüljön egy nagyon régi álmod.

Nem tudom fogni már két kezed,
Mert végleg lehunytad szép szemed.
A túlvilági találkozásban hiszek,
Mikor a sírodra virágot viszek!

“FÁJDALOM” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Nagyon szomorú vers, mélységes fájdalom, szép, tiszta szavakba öntve. Bár ne kellett volna megírnod! De a találkozás, a várt találkozás reménye így is felemelő – mindenkinek, aki reménykedik. (f)

Szólj hozzá!