Szilveszteri magány

Szilveszteri magány

Itt vagyok télen, sötét szilveszter éjjelén.
A magány és a hideg a társaim.
Előttem a hideget magából ontó erdő.
Mögöttem az üvöltő üresség.
Állok őrként a toronyban egyedül,
Kezemben az élesre töltött géppisztoly.
Őrzöm a semmit.

Mindenki vidám és dáridózik ma éjjel,
De nekem csak az egyedüllét jut.
Meg a szomorú mulandóság.
A világon ma éjjel mindenki mulat.
Vidám a világ, de nélkülem.
Én meg csak ülök itt a toronyban.
Előttem a magány gubbaszt.

Halványan emlékszem fiatalkori emlékeimre:
A családi tűzhely melegére,
Anyám édes illatára,
Apám bortól bűzlő leheletére,
Kedvesem csábos pillantására.
De most csak ülök a toronyban.
És nézem a semmit.

A csillagok ide nem világítanak.
Ködös az ég, csak a hideg kopogtat.
Hangot nem hallani sehonnan,
Még az erdő is síri csendben hallgat.
Szilveszter éjjel van,
Magány és egyedüllét.
Már az időt sem számolom.

Elegem van a világból!
Minden összeomlott.
Mindenki elhagyott.
A világ mindenhol mulat,
Én meg egyedül vagyok.
Hív a sötét – vár az éjszaka.
Csak ülök a toronyban és várom a semmit.