Nem házalok…
Nem házalok senki kegyességéért,
hisz nem várok érdemtelen elfogadást,
voltam alázva évekig, kínzóan fájt.
Nem ártottam senkinek, se szóban, se tettben,
mégis megvetve, lesajnálva jártam keltem,
hátam mögött nevetve mondták, itt a nyomorék,
vitatkozni se volt merszem, kit korholnék?
Mélyen sírtam, s már tudom, sokan mások is,
ők is féltek élni, az utcán is elfordultak tőlünk mégis,
ez jobban égett, mint a csontokban hordott fájdalom.
Ha kell, kiállok az elesettekért és kiáltom,
bennük több az emberség, a megszenvedett alázat,
sajnálkozás helyett segítőn mellém álltak.
Hálás voltam, s leszek nekik, amig itt élek,
általuk tanultam meg remélni, már nem félek.
Bennük láttam a megértő lelkük fényét,
a hálájuk tisztaságát, a segítő szándék tényét.
Oly elesett voltam, mint ők is sokan,
vágytunk emberségre, szeretetre, jó szóra,
segítettem szívvel, s az nemesebb lett általuk.
„Szeretem az embert”, ez Istennek is kedves, és lelkemnek is tetsző állapot.
Kedves Rita!
Köszönöm lényegre mutató figyelmedet!
Minden jót kívánok szeretettel:Laci
🙂
"vágytunk emberségre, szeretetre, jó szóra"
Mindenki erre vágyik, beteg és egészséges egyaránt.
Szeretettel: Rita:]
Kedves Kitti!
Köszönöm a biztatást, szerencsére az régen volt. Azőta megtaláltam az önbizalmat is. Akik tették irántam, azok
lelkei sérültek is voltak ráadásul. Kemény iskola volt, most azért tudok, szeretnék másoknak segíteni
(f)
"„Szeretem az embert”, ez Istennek is kedves, és lelkemnek is tetsző állapot."
Minden sorodból ez jött le idáig is. Büszke lehetsz magadra Laci, nincs miért szégyenkezned! Aki lesajnál, az a sajnálatra méltó és szánalmas figura.
(f)