Kiáltás

Összes megtekintés: 92 

Kiáltás

Pyrros-i a győzelmünk!
Egymásba kapaszkodó gubanc.
Sokat vesztettünk, szerettünk,
én beléd halok, s Te lezuhansz!
De kell! -Kellünk egymásnak!
Így, vagy úgy, de kellünk!
Akár a lábak, ha kertet ásnak…
S fáj a nyom…
Virág a szerelmünk…
Ásónyomnyi gyönyör!
Fáj nagyon!
Én érezni akarlak, mindörökre!
Vágyom, hogy bennem tündökölj!
Eső, ha hullott vén rögökre,
görnyedten mondom, légy eső!
Mert Te vagy bennem a szomorúság,
s mert Te vagy bennem a Csend!
Az elsőszülöttek nyöszörgése,
az első csók, az első érintések.
A Rend!
A Béke!
Az emlékezések…
Veled megnyugodni kéne…
Benned meghalni kéne…
Békülni kéne…
Szeretni végre…!
Hogy élni tudjunk…Te bennem,
s én Benned!
Hogy megtalálj,
…magad kell elengedned!
Bennem kell újjászületned!
Nekem meg Beléd kell halni!
De bárhogy álljék,
én nem tudlak,
óh nem tudlak nem akarni!

2019.05.04

“Kiáltás” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Mélységesen szép vallomás, háttérben egy picinyke bizonytalansággal (a viszonzásra gondolok) – a hasonló érzelmek sűrű ismételgetése, már-már bizonyítgatása kelti ezt az érzést bennem, de remélem nem így van!
    Ölellek. Rózsa

Szólj hozzá!