lázálom

lázálom

Apa, gyere, fektess le kérlek,
gyújts fényt, látod, hogy félek?!
Apa, gyere itt az ágyam széle,
miért nem látlak?! Ülj ide végre!
Apa, mesélj, valami szépet mesélj,
olyan hideg, nyirkos ez az éj,
apa, szomjas vagyok, ég a szám,
furcsa forróság ez, tán ég a ruhám?!
Homlokomra tedd hideg kezed,
apa, nem látom arcod, a szemed.
Ki fényen lép felém, az te vagy apa?!
Mért fehér rajtad a cipő, a ruha?
Nagyapa is eljött mondd, az hogy lehet,
mama is, bátyám is?! Jaj a könnyeket
hagy töröljem le, így ne lássatok,
apa mondd,mondd, most én is meghalok?

“lázálom” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nagyon szép, meggyőző költői képekkel, mély átérezhetőséggel festetted meg, ezt a szomorú, szülői szívnek ijesztő életképet.
    Különösen megkapó, ahogy a beteg gyermek az apát hívja, talán egyedül neveli őt. Szeretettel olvastalak. Rózsa

Szólj hozzá!