Napkelte

Napkelte

Zöld karikás szemeim megfáradtak.
betont verő lábaim meg – meg állnak.
lebegek ott, hol más csak szétszakad.
két karomban érzem, még vagyok.
föld, s ég közé képzelek
egy fecskét, és vele átrepülök
egy estét.
gyere szálljunk, időtlen időkig.
szakítsunk szét felhőt,
vagy az aranyhídon pihenjünk!
aminek el kellett jönnie, eljött.
a végén majd a napkeltében didergünk.

2018.08.30.

“Napkelte” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!