A SZÍNÉSZ

A SZÍNÉSZ

Forrong az egész nézőtér,
óriási tapsvihar arat
A színész meghajol,
öröm-könnyeit törli,
Fejét lehajtva hátrál
meg ne lássa senki,
reszkető állát
a fénylő maszk alatt

Máskor, csend az ára,
egy tenyér se mozdul
a szégyenpírt, a vastag,
jótékony festék elrejti
Talán, holnap jobb lesz!
De, nem igaz – ezt sejti
Elnehezült szívvel
a segédjére mordul.

Világot jelentő deszkák
Van, akinek túl magas ugróléc
Néhanap szűk, sötét verem
Ha egyszer elbukik,
nehéz visszatérni,
a magaslatra újra felérni
Szuszogva, nyögve próbálja
Sok idő, míg érzi: újból él.

Kemény mesterség,
egy szívbéli hivatás
Hajlékony lélek,
és erős hitvallás
kell hozzá, ez nem vitás.
Kacskaringós az út,
ami a sikerhez vezet:
hol vérző kín, hol édes élvezet.

Nap, mint nap fordul a kocka
Szükséges ide sok alázat, türelem,
és olykor némi méltóság.
A telt-házat, leginkább
az óriás tehetség hozza,
mi ritka, mint a fehér holló tolla
Színésznek lenni, véget
nem érő, nemes küzdelem.

Eger,2020. június 1. F.R. Vadvirág

“A SZÍNÉSZ” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. [color=#6600cc]
    [b]Drága Rózsa![/b]
    Valóban nagyon nehéz a színészmesterség!
    Mindennap új,és új küzdelem.
    Remek versedhez szeretettel gratulálok!
    [b]Margit[/b](l)
    [/color]

Szólj hozzá!