Június 15

Június 15

Évei száz fele haladnak
lassan lépdeli az utat
könyfátyol fedi kék szemét
arcát barázdák díszitik
ereiben lassan csordogál
az élet, megfőzi a napi
ebédet, kertjében ezernyi
virág, neki most ez az élet
Róta ő is az utat sokfele
gyerekeket dédelgetett
ölében, szült és temetett
magányos életek, talán
mégsem annyira, ha
leülsz vele beszélni
megnyilik az emlékek
kapuja, mikor még
nála is járt a tavasz,
a kiskertében hinta
és homokozó, a nagy
lavor volt a nagy tó,
hol langyos vízben
lubickoltak a gyerekek,
az idő elszaladt, maradtak
az emlékek.
Kettőre zárd a kiskaput
szól utánam, és jó bereteszelem,
ablakon át a kulcsot a kezébe teszem..

Kondoros 2020 június 15. Oláh Péterné Jantyik.

“Június 15” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves, megható visszaemlékezés – nagyon jó, és örülj neki, hogy ezt még megteheted. Ölellek. Rózsa

  2. Erzsike! Valós élethelyzetet írtál meg, talán sokunk életében ismerős e kép. Szeretettel olvastalak. Éva(f)

  3. Kedves Erzsike!

    "magányos életek, talán
    mégsem annyira, ha
    leülsz vele beszélni"

    Igen, talán sokan csak erre vágynak, hogy valaki szóba álljon velük és érdeklődéssel tudja őket hallgatni.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!