Tíz év

Tíz év
(Visszaemlékezés egy fájdalmas napra)

97-ben késtem el először,
korház szag volt,
ordítottam, mint aki tudta,
hogy te már az iskolapadban
ülve oldod a számtant,
hét év múlva anyám vonszolta kisírt
szemeim végig a tantermeken,
de te már leadtál végleg
minden könyvet, felnőttem én is,
hogy elmondjam, mennyit kergettelek
annyi éven át,
te pedig azt mondtad,
elkéstem tíz évet,
és csak barát vagyok,
napos idő volt aznap,
csiripeltek a madarak,
s talán egy a dalában
rajtam szánakozott.

“Tíz év” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Fájdalmas emléked szépen megírtad. Talán másfelé kellene tekintgetned és feledni ezt az emléket. Biztos ismered a mondást: Ne fuss olyan szekér után, aki nem vesz fel. A versed viszont nagyon tetszett.
    Üdv. Melinda (f)

  2. Tisztán megírt vers egy fájdalmas rádöbbenésről – a kezdet és a vég kapcsolódásáról.
    De ki tudja, néhány év múlva mit csiripel majd az a madár…? 🙂

Szólj hozzá!