A nő monológja

A nő monológja

Nő vagyok, s talán
megfejthetetlen talány.
Játszi szellő, friss fuvallat,
fűszálakon rezgő harmat,
hold ezüstje, nap aranya,
fénylő, kerek csillagocska,
dalos kedvű kis pacsirta,
szivárvány – átmész alatta…

Ez vagyok én. Vagyis voltam,
nő mivoltom kifosztottan
hever a lábaid előtt,
tavaszt játszom, téltemetőt,
mindened vagyok, s szeretőd,
világgal megbékéltetőd.
Hóvirág vagyok tavasszal,
köszönts engem e kis dallal.

“A nő monológja” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Köszönöm mindegyikőtöknek az elolvasást, hozzászólást. Majd válaszolok, ha több időm lesz. Szép napot nektek!
    Barátsággal:
    Pilla

  2. Kedves Pilla!
    Első versszakod talán a múlt, a könnyedség, a játék, de már érezni valami szomorúságot, ami kiteljesedik a második versszakban.
    Egyébként, nagyon szép.

  3. Nagyon szép vers. Nekem az első vsz. gondolatisága
    tetszett leginkább. A második vsz. már szomorkásabb.
    "dalos kedvű kis pacsirta" dalolj vidáman.
    Szeretettel:
    Mária(l)(f)

  4. Kedves..
    "Játszi szellő, friss fuvallat,
    fűszálakon rezgő harmat,
    hold ezüstje, nap aranya,
    fénylő, kerek csillagocska"
    Csodálatos játékos ,huncut, egyben szomorkás soraid megindítottak! Rengő csoda borítja be ezt a drága asszonyt -Pillát. :]
    Sok szeretettel gratulálok…Babu(l)(f)

  5. Gratulálok Pilla, kedves, vidám-szomorú csodás kis versedhez! (f)

Szólj hozzá!