Hedonista robot

Összes megtekintés: 29 

Hedonista robot

S mondottam, ember, dolgozz!
Hát lőn nagy dolgozás!
Mert az életért fizetni kell,
Ez, sajna, nem vitás.
Így lett az ember az egyetlen állat,
Kinek a vállára millió súly támad,
Ki fizet azért, hogy a földön éljen,
Nappal megszakad az ina,
Kómásan szunnyad, minden éjen.
Csak nagy néha hangzik fel az ima.

Nem gond! No para! Ez van, ilyen az élet:
Megszületsz, tanulsz, dolgozol, majd véged.
De homokszem került a fogaskerékbe,
Mi ezt a rendszert majdnem törte derékbe, (ba)
Mert igény támadt a szórakozásra,
A “jómunkás” ember ezt hogy bízhatná másra?
Agyaltak rajta, szálltak az ötletek,
Terveztek-szerveztek, majd szereltek öt hetet,
És elkészült a mű, az alkotó nem pihen,
Egy robotot csináltak! Nagyszerű! Ez igen!
Bamm! Döngött a gépszív, s pumpálta a vérét,
S elvette a világ kegyetlen, vad élét.
Játszani kezdett, szórakozni,
A robot – na, az tudta, hogyan is kell élni.
Végre az emberek megnyugodhattak,
Mert felváltotta őket a gép,
Bátran dolgozhattak.
Elterjedt a világon, igen kapós cikk lett
A hedonista robot – vett mindenki egyet.
Disco-ban, a bálban,
Színházban,
Operában,
Strandon, játszótéren,
Este a kocsmában
Csak robotok voltak, kik gazdájuk helyett
Betöltötték “élettel” e sok szórakozóhelyet.
És az ember mikor munkában megfáradt,
Gondolt robotjára, s jókedve feltámadt,
Mert tudta, hogy az áldozat, mit ő nap mint nap hoz,
Nem hiábavaló – s a munkatempón fokoz.
De mikor az arcán verejtékét törli,
Arra gondol:
– Azé` jó lett volna robotnak születni…

“Hedonista robot” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!