Kávé helyett
Ezernyi hangod bennem megterem,
s akár a napfény fájó reggelen,
agyamba szúr, hol bátran, hol kuszán,
utat hasítva álmok korpuszán.
Hunyorgó csendből színek bomlanak,
eget repesztő, játszi forgatag,
erekbe bújik, szinte forr a vér,
és mélyre fut, és szívbe oltva kér.
A tiszta lapra végre szó kerül,
nem kell ma reggel kávé pótszerül.
Papírom nyúlik, szókat szó követ,
magát kirúgja, mint a jó szövet;
tapintsd meg, érdes, s tán hatása nyers,
de megszületni vágyott már a vers.
Kedves Feri, köszönöm szépen a figyelmedet és kedves szavaidat! Örülök, hogy elolvastad! 🙂
Bravó! Jó, ha mondom = 5*
Köszönöm eme fölséges olvasási élményt…
Poéta öleléssel: gratulálok!
Üdv/Feri
Szívből köszönöm, kedves Miklós, örülök, ha élvezetes volt 🙂
Remek kis szonett, élvezettel olvastalak.
Formára, kicsit a Shakespeare-i alapokhoz hasonlatos számomra.
Gratulálok!
/ Miklós /
Szeretettel megköszönöm, kedves Magdi! Bár én nem a kávéivásról szerettem volna leszoktatni az olvasókat itt, hanem inkább a versírásra rászoktatni. 🙂 Szóval a cím arra utal, hogy kávé helyett írtam a verset, nem pedig az olvasónak szánt jó tanács. 🙂
Kedves Zinna!
A legjobb kávánál is üditőbben hat a versed.
Szeretettel gratulálok,
Magdi
Köszi, Gugi! Milyen jó lenne, ha kávé helyett mindenki versírással kezdené a napját, nem?:)
Zina,ahogy előadod az igaz érzelmeket, ahhoz már tényleg nem kell a reggeli kávé!Kösz az élményt
[color=#660099]Kit, Niki [/color](köszöntelek),[color=#660099] Éva[/color] (szikra), [color=#660099]Pilla, Rita, Éva, Zsuzsa, Kankalin, Marika! [/color]
Nagyon-nagyon kedvesek vagytok! Köszönöm szépen, hogy kávé mellett vagy anélkül elidőztetek itt.
A versírásnál, – főleg, ha reggel születik – nincs jobb serkentő, élénkítő. Ezt próbáltam papírra vetni, és erre utal a cím is. 🙂
Tetszéssel olvastam szép, őszinte soraidat.
Csodálatos versedhez gratulálok!
Szeretettel: Marika:]
Szia Zina! 🙂
Gyönyörű vers, tartalma, ringató ritmusa magával ragadó, mint mindig.
Örömmel olvastalak. 🙂 (f) (l)
Szeretettel: Kankalin
Nagyon szép lett, gratulálok, Zsuzsa! :]
Klasszikus, szívemnek kedves dallamok, rímek és képek csacsognak a reggelről rólad, s szépet:)
Kedves Zina, ez egy élménybe szabott vers, és örömmel fogyasztottam:)
(f) Éva
"tapintsd meg, érdes, s tán hatása nyers,
de megszületni vágyott már a vers."
Szeretettel: Rita(f)
Éppen reggeli kávémat kortyolgatva ötlött szemembe versed címe. Így nem kávé ivása helyett, hanem közben olvastam el. Nagyon izgalmas képekkel teli a versed, tetszik, a lezárása pedig nagyon is. Örülök, hogy eljutottam hozzád, végre tőled is olvastam valamit. Bizton állíthatom, hogy jövök még… 🙂
"tapintsd meg, érdes, s tán hatása nyers,
de megszületni vágyott már a vers."
De sokszor éreztem már ezt egy vers megírása után! Szívemből szóltál, örülök. 🙂
Szeretettel:
Pilla
Ó nem nyers e vers egy cseppet sem, tiszta, mint a hófehér papír, melyre íródott! Örömmel olvastam! Éva
Nekem kávé mellé volt
🙂
Gratulálok!Nagyon tetszett!
És milyen jó, Drága Zina, hogy meg is született! Nagyon tetszik, összeszedett, pompás képeivel újra és újra meglep a szép versed. Gratulálok!(f)