Mit takar az ég…

Mit takar az éj…

Mit takar az éj a csend sötétjében,
lehetne nyugalom, bár azt kétlem,
napközben annyi feszültség bennünk,
míg alszunk, lehet mindent elfelejtünk?

A kimerültség eszmélet nélkülivé tesz,
pihenés, álom, nem érvényesülhet,
vannak, akik őrlődnek reménytelenül,
s tudják, életük folytatódik könyörtelenül.

Kapaszkodó lehet egy-egy rövid levél,
mit ismeretlenül küldesz egy válaszért,
panaszod messze viszi a keserűségedet,
megoldást, megértést vársz révületben.

Szeretnél, de már nem szeret szíved,
régen kiégett belőled szenvedélyed,
elszálltak már a bizalom érzései,
maradtak a hogyan tovább kérdései.

S ha tehetségedet kihasználták,
a megoldásokat mások se találták,
csalódásban vergődnek gondolatok,
akiben bíztál, az magadra hagyott.

Minden nap keresed a színeket, fényeket,
erdőt, mezőt járod, a természetet kémleled,
sok-sok forma, mozdulatlan, szél fújta tájak,
keresed a csodát, hogy végül megtaláljad!

A felfedezett pillanatokat örömmel lefotózod,
beszéljenek helyetted, most leírni nem tudod.
Szavaid helyett az árnyak, fények üzennek,
megtört lelkedben lassan alkonyati tüzek égnek.

“Mit takar az ég…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. "Kapaszkodó lehet egy-egy rövid levél,
    mit ismeretlenül küldesz egy válaszért"

    Igen. A kölcsönös egymásra figyelés is örömöt tud szerezni.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!