első

első

túl vagyok az első halálon
kihűlve mozdulatlan fekszem
elbújt dobbanások ülnek
a lengő ágabogas csenden

semmivé válva a semmiközt
visszahullnak rám a betűk szavak
mint esőcseppek peregnek
tócsák lesznek majd befagyott tavak

elenged az idő már nem szorít
kisimulnak a vén tenyér ráncai
az élet túl komoly súgja halkan
és már nem enged játszani

hangtalan szárnyú sötét kering
leszáll az ágabogas csendre
hatalmas fekete árnyék zuhan
rögöt vet és eltemet az este

“első” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!