Csak száll a hinta megállás nélkül szüntelen.
Arra gondolok, már távol jársz, nem vagy itt velem.
Távolból a szél, ha süvít sem hallom már,
Hangod mi belevész az éjbe, ó de kár.
Hallok egy szót, szépet mondót,
Kellemeset, észbontót.
Bomlik, mint a rothadó hús csontjaimról földalatti sírok mélységén,
Úgy bomlik szét elmédben emléked rólam, milyen is voltam én?
Hosszú volt a nyár is, de még hosszabb a tél. Emléked rólam egy hintában tovább él.