Bizonytalanság

Bizonytalanság

Nehéz a szív, nyomasztja valami,
mintha kősziklák nehezednének rá,
mit miért teszünk, ki tudja megmondani,
hogy végre jöjjön a megnyugvás…

Sokszor fohászaim szállnak az égig,
melyek minden atomja istenhez kiált,
segíts meg engem, repíts magasba,
ne éljem meg a sorsszimfóniát.

Melyben lüktetve zakatol minden,
mintha hatalmas gejzír törne át,
majd hullámsírba aláhull mindez,
és a lusta szél sanzont muzsikál.

Keserves idők mélabús dala,
hogy folytassam így tovább,
meghittség után sóvárog a szív,
Istenem, add ezt meg végre hát!

“Bizonytalanság” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa! Igen,keserves idők,versed teli pesszimizmussal,de
    ezt is meg kell írni!Gratulálok!Gugi

Szólj hozzá!