Fáj!

Fáj!

Barátok, ismerősök
egyre kopnak,
találkozások
ajtajának
kulcsa a
múltban maradt.

Fájó emlékek betűit
némán olvasva.
Szoros ölelés
kötele már
soha többé
nem vág.

Fáj a tétova
cselekedet, ami
végül egy
elvarratlan szál.
Egy mosolygó
arc a tegnap
tükrében alussza
örök álmát.

Hiába vezeklő
lelkiismeret,
imára kulcsolt
kéz nem
ad engesztelést.
Sós könnyszilánkokat
törött lélek
össze ugyan
nem ragassza.

Fáj a lélegzet,
tudat anyaga
szomorúság
levében ázik.
Tekintetet torzít
a szív kongó
üressége,
érzelem medre
sírástól megtelik.

Fáj a hiány,
fáj a gyász
nehéz
hordaléka,
fájt a szívből
kikaparni nem
lehet,
terhét a sírig
cipeljük.

Budapest, 2020. augusztus 12.

“Fáj!” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen gratulációdat, Gabriella!

    Üdvözlettel: Tibor

  2. Kedves Éva!

    Köszönöm, hogy itt jártál, olvastál. Megtiszteltél!

    Üdvözlettel: Tibor

  3. Nehéz az a bánat, mit a sírig visz az ember. Kedves Tibor! Nagyon szomorú, fájdalmas a vers, mesterien megírt! Éva

  4. Fáj a hiány,
    fáj a gyász
    nehéz
    hordaléka.
    Azt hiszem ez mindent elmond.
    Gratulálok Rozika

  5. Köszönöm szépen olvasásod, hozzászólásod, Zsuzsa!

    Üdvözlettel: Tibor

Szólj hozzá!