Anyánkról álmodtam…

Összes megtekintés: 56 

Anyánkról álmodtam…

Anyánkról álmodtam,
olyan volt mint régen,
sütéshez készülődött,
konyhája melegében.

Fehér kötényt kötött,
haját kendő takarta,
kerek szitájával,
lisztet szitált a tálba.

Ősi mozdulatokkal,
könnyedén dagasztott,
de időnként megpihent,
– valahol fájhatott.
 
Úgy megölelném,
fájdalmát enyhítve,
már nem tudom elérni,
messze van, messze…
 
Csillagösvényen ment,
angyalok kísérték, 
hajlott alakjára,
fátylat borított  az éj.

“Anyánkról álmodtam…” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Drága Kata!
    Érzéki szép versed többször elolvastam, nem szégyellem, közben potyogtak a könnyeim.
    Szeretettel gratulálok Rózsa(f)

  2. "Úgy megölelném,
    fájdalmát enyhítve,
    már nem tudom elérni,
    messze van, messze…"

    Így vagyunk a szeretteinkkel. Meghatóan szép versed örömmel olvastam.

    Rita(f)

Szólj hozzá!