Arbores autumnales (Őszi levelek)

Összes megtekintés: 58 

Arbores autumnales

Édesanyám emlékére

esik az eső mint ami
fel talán már sosem szárad
míg az őszi leveleket
jöttödet várva terítem
elültetve a szívemben
a kései tűzrózsákat
várva csak a bágyadt ködnek
opállá lett színeiben

megpróbálva megbékülni
érzéseimmel a hadban
úgy érezve megint hogy ez
az ősz sem ér sosem véget
kérdéseim visszaszállnak
a kora alkonyatban
magamra rántva az égről
a tengermély csöndességet

a szerelmét nekem az ősz
a múzsámként meg úgy vallja
mint akinek bájkörébe
én megint csak vakon léptem
úgy hullong gyéren könnyem mint
a nagy topolyafák gallya
úgy érzi meg a lelkem most
is a deret a hűs szélben

ezt az őszt is úgy ismerem
mint a rossz pénzt nagyon régről
érezve ahogy a lábam
a földjébe belemélyed
hogy újra visszakérjelek
téged a nagy messzeségtől
elnémult üzenetedet
és a régen kihunyt fényed

az őszi levelekre a
hangom úgy csuklik törötten
úgy próbálok túllépni most
is az árvává tett múlton
nézve csak a lomha eget
ahogy elméláz fölöttem
lehajtva a fejem hagyva
hogy hirtelen rám boruljon

gyengének érezve megint
a szívem és minden inam
mint akiben a gyermeki
gyásza megint csak megérett
újra elveszve az ősznek
temetői pompáiban
úgy ölelve testvérként át
a gunnyasztó jegenyéket

hogy tőlem a bocsánatom
egyetlen kincsemként fogadd
tőlem kit az értetlenség
még most is sokszor elvakít
úgy kérdezve a bánatos
és a barna asztagokat
hogy meg hol találom nyarad
egykor táncos tűznyilait

úgy vár ebben az őszben is
a lelkem újra a szódra
mint akinek irányt sokszor
csupán a kételyek szabnak
hogy az őszi levelekkel
ázzak én is elkallódva
hogy halálfáradt szívemmel
megint csak magányosabbnak

érezzem ezt a világot
várva csak hogy felém intesz
hogy a szavam a számodra
mind igaz legyen és kedves
hogy oda ne adjalak én
a kósza emlékeimhez
hogy reményem holdfényében
ismerősként földerenghess

hogy kézen a magányomban
ne ez az örök ősz fogjon
hogy az életemről végre
kifaggass és hogy kikérdezz
hogy több dalom föl ne sírjon
több csókom föl ne zokogjon
úgy dúdolva búcsúszavam
sorsom fáradt üteméhez

Móritz Mátyás
2020. Augusztus 18. Kedd
Budapest, Csepel

“Arbores autumnales (Őszi levelek)” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. [b][i][center]Kedves Mátyás,ne bánd a fel-feltorő fájdalamas emlékezés pillanatait.Szines szőttes ez a vers,az érzelem szöttese.Gratulák.Rzsie

    hogy kézen a magányomban
    ne ez az örök ősz fogjon
    hogy az életemről végre
    kifaggass és hogy kikérdezz
    hogy több dalom föl ne sírjon
    több csókom föl ne zokogjon
    úgy dúdolva búcsúszavam
    sorsom fáradt üteméhez[/center][/i][/b]

Szólj hozzá!