Az idegen

Összes megtekintés: 40 

Az idegen

Még szállong a sötét,
mint szélfújta szappanbuborék
a Tisza fölött.
De föllobban az ég,
a vízre ráterül a nap,
s a reggeli madarak
kihúzzák csőrüket
a szárnyuk alól.
Kurkásznak kicsit a toll alatt,
majd sorban elúsznak,
mind egy irányba.

Ember a parton, egyedül.
A tőle függetlenül
éledő világnak
nem része már.
Útjából kitér egy madár,
félrehajol a fa ága,
a fű tetszhalottnak teszi
magát a talpa alatt,
aztán újra nő.

Csak a föld fogadja vissza majd,
hogy megeméssze,
ha eljön az idő.

“Az idegen” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Kati!

    Szomorú, elgondolkodtató vers.Vajon meddig része az ember ennek a világnak? Van, hogy túléli önmagát az ember?

    Gratulálok a vershez! (l)

    Lajos

Szólj hozzá!