Egzisztenciális fejfájás

Egzisztenciális fejfájás

Magamat már mind hajótörött szerencsétlennek, Senkibbnek érzem. Ezért van, hogy álarcot veszek védekezés gyanánt. A Lét s benne életem még vall egyet s mást míg szilárdított bensőmben felépített rács önmagába zár, – akár ártatlan foglyokat szokás. Vészcsengőket rángat avítt, öregedő szívem kapuján a jogos félelem: senkim se maradhatott, hogy életemet megmentse.

Örömeimet lassabban, értelmesebben kell leélnem, hiszen oly kevés, gyatra jutott belőle. Romantikám s igaz-könnyeim naponta kiadósan megtipornak, vagy eltaposnak. Közönyösített hétköznapok állnak szigorú őrt felettem! – Míg mások fittyet hányva, könnyelműen csak éldegélnek bárgyún a nagyvilágban nem is gyaníthatják, hogy hétköznapi rutin-egyformaságukat akár naponta bármikor kockára teheti a változás. Bizonytalan lehetőségek hálói alól egyre ingatagabb a megélhetés, előrejutás!

Elzuhanhat bár talmi könyörület – sok-sok bánta, fiaskó között embernek megmaradni minden körülmények között: mindig győz a gyilkos közöny vagy a teátrális, befolyásolt mozzanatok; nem eltemetni kellene a morálist, erkölcsöset – de segítő jó szándék gyanánt kinyújtani azt a bizonyos kezet. – Névtelen vágyaktól égve égő szövetkezésbe önként belehullni nem lehet.

Tisztázott kajánok, cégéres haramiák örömeire nem vállalhat senki felelősséget. Mint akit betegre vertek csontdarabokként látszik előttünk már a nem túl távoli jövő. – nem gyalázni kellene elveszettnek hitt varázslatokat, de babonázó, igamondó szemek igazságaiba belenézve újra meg kellene tanulni boldogulni!

“Egzisztenciális fejfájás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!