HOL, CSILLAGOK KÖZT JÁRTAM

HOL, CSILLAGOK KÖZT JÁRTAM

Hol, csillagok közt jártam,
hol, a poklok kapujába\’
Egyik helyen sem zárt
senki két karjába
Félelmetes mindez,
nyomot hagy a lelken
Mi rosszat tehettem,
hogy rontottam így el?
Felnéztem az égre,
felhők sűrűjére
Vártam, hogy a napfény
átöleljen végre!
De csak egy kis sávja
ölelt körül engem
Borús félhomályba\’
kitaszított lettem.
Szeretetem él még
Attól sosem félnék,
hogy a nagyvilágban
hontalanként élnék
Az emberek csalókák,
de az érzésem örök
Így, biztat a valóság,
hogy egyszer visszajövök
Megtisztuló szemmel,
és erős akarattal
Jó alkut köthetek
a végén önmagammal.
Visszatérve oda,
honnan elbujdostam
Rám talált a csoda,
s én, jobbá változtam.

Eger,2020.szept.01. F.R. Vadvirág

“HOL, CSILLAGOK KÖZT JÁRTAM” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa!

    Szépen összefoglaltad mindezt, ami az embert emberré teszi. A szeretet iránti vágy, a reménykedés, az önvád, a bizakodás, az önmagunkba vetett hit, és a megújulás képessége…

    Gratulálok ehhez a kitűnő vershez! (l)

    Lajos

  2. Ha nem lennének ilyen, sokszor bizony a poklok kapujáig is elérő életutak, akkor hogyan születnének hasonló versek?
    Nekem tetszett, szeretettel gratulálok, kedves Rózsa(f)
    Gitta

Szólj hozzá!