Butító romlás

Butító romlás

Mesterséges fantáziákat terveznek már gépesített, robot agyaknak. Mesterséges örömöket, látszat-romantikát. Másodpercek cyber-szárnyán száll az illúziót örökölt computer-képzelet jól szervezett kísérő-csatornákat mozgósítva álca-karriereket, jól hangzó hírneveket csak épp formálisan, forgatókönyv szerint bekalkulálva, mert esze ágában sincs elhinni: manapság bárki is őszintén önmagától szeretne felülemelkedni, vagy előre lépni!

Megindultak bőrön belüli-kívüli mechanizmusok, ismétlődő gennyes gesztusok melyekkel újra és újra megismétlődhetnek a Lét szánalmas-nevetséges baklövései. Elképzelt hősszerelmek kitaposására ítélt eposz-frázisai, hogy miért is engedték el olyan hamar a párok egymás kezét, mikor még nyugodt szívvel meglehetett volna menteni egy új Kezdetet?!

Mert ha már nem kaphatunk olcsó szenzációért egy új plasztikai, szépészeti beavatkozásról, vagy hogy ki mikor-mekkorát pucsított szemüket forgató, gusztustalan paparazzóknak – önkéntelen is hányingert asszimiláló hiányérzetünk támad, mintha már nem volna hova hazatérni. Mintha régtől megszűnt volna minden összeköttetés. Ásítunk, ha kell az unalmas unatkozástól, hisz már az is fáradtságot jelent, hogy percekként selfiekre, vagy vicces-groteszk mozaik-videókra újabb kommentekkel reagálunk, miközben velejéig, és a sárgaföldig mindenkit – még ártatlan embert -, is pörlekedőn szapuljuk, anyázzuk!

Élő seb lett bennünk odabent a lüktető fájdalom. folyamatosan mélyülő, egyre terebélyesebb. Az okosabb így is mindig többet enged az ostobáknak, de már egyre kevésbé lehet megbocsátani egy gondolkodó közösség szándékosan agymosott, lebutított, vadbarmos gyülekezetét!

Szólj hozzá!