Nyugovóra hív az alkony

Nyugovóra hív az alkony

Helyesel a nyár, pipacsmezö bársonyán alkony lépeget,
fehér kócsagok merészen pöttyözik a batikolt eget.
Rőt-vörös ágyon csipkézett felhőfodrok , esthajnal szendereg,
letakarták a napot , beesteledett.
Fény és az árnyék az alkonyat kapujában ,most cserél helyet.

Langy alkonyatban árnyalatnyi csendeken szemem nyugtatom ,
fogynak az álmok és ráébredek arra , hogy közeleg az alkonyom.
alkonyi fényben szitakötők légtáncát csodálom,
lángkoronáját letéve, éji ösvény rejti el a Napom.

Tücsök muzsikál akác illatú esti csendben,
Éjbe szenderül a Nap, most ő is elpihen.
Alkonyi árnyak ölelésében lépked felénk az este,
Arany menyegzőt rendez az éjnek, a nap udvarmestere.

Puncsszínű fátylat terít a nyár illatú csend a tájra,
Mint selyemlepel úgy hull alá az alkonyat a fákra.
Habselyem felhők ingét férceli a szél a bíbor alkonyatra,
Vérnarancs főnix száll a nap hamvaiba .

Tűzvörös bíbor fonja át az ég, kontraszt bársonyát,
Az esti csendben, tücskök éneke, pezsdíti a lelkem húrját.
Narancsvörösbe mártja lámpásvirágok szelíd álmát ,
A völgybe alányugvó naparany karát.

Leszáll a völgybe s fekete álmos éjjé nő az alkonyat,
Nyugalmát fonja körém a bolthajtású ég alatt.
A nap immáron elfáradt, s a csillagoknak leheletfinom
felhőtakarók bontanak szét sátrat.

Az ágak fölött alkonyba zsugorodik a Napnak mézszíne,
Mályvaszínű szürkület vízbe vetve lubickol, örvényt feledve.
Meggyszínű alkony friss álmokat tereget a csipkés felhőkre,
A fák ágai eret szőnek az alkony rőt peremére.

Rubin napnyugtának borvörös sugarain bóbiskol a Nap,
bíbor karjával horizontot ölel a testes alkonyat.
A lelkem még felderül egy pillanatra, arcomra álmot simogat,
Majd lassan elnyel a sötét, a hold fénye elringat.