Lassan elmúlik a feneketlen idő

Összes megtekintés: 7 

Bornemisza Attila /lovag/
Lassan elmúlik a feneketlen idő

Lassan mindenki elhagy! Leomolnak az évek.
Már nincsenek tépő szelek, nincsenek kísértések.
Már lassan eltűnik Minden, a szélvész is elcsendesül,
lassan nem marad senki, aki átkarol,s ölembe ül.
Lassan elszáll a szó is, nem fáj ha ráz a magány.
Eltűnő régi szerelmek, felednek, itt hagy a nyár.
Lassan nem látni virágot, hiszen már elmúlt, de kár.,
Lassan elhagynak régen, a színek, s a tündéri vár.
Lassan szürkül a tél is, eltűnt a hó, s a vagány
éjszakák dorbézolása, az idő már meg nem áll.
Lassan, tán nem is volt semmi, képzeltem sok álmokat,
elmúlt szerelmek visszaköszönnek,s nevetnek rajtam sokat.
Ennyire elmúlik minden, vacogó lelkemben jár:
a napsütéses ifjúság láza, lelkem az egekbe száll.
Lassan hát készülök én, de langyos már ez a határ,
aki a karját kitárta, messze van, mással él már.
Lassan mindenki itt hagy, tanítvány, égő batár.
Be kellett látnom a végét! Tél van és elmúlt a nyár.
Néha még írogat csendben, de lelke már messzire jár.
Hiteget néma szívével, lelke már egekbe száll.
Lassan már eltűnik minden, a szélvész is csendesül.
Várnak az angyalok engem, s testem az égbe kerül…
Lassan… de mindegy eltűnt e sok látomás:
reménység angyala itt járt , s kezében egy rózsaág..

Szólj hozzá!