Emléked

Összes megtekintés: 163 

Szép, csendes este lett,
fájó lelkem megpihent.
Magam elé idéztem a jót, a szépet.

Emléked ma is a szívemben él,
mint ezernyi fény.
Megmelengetnek,
begyógyulnak a fájó sebek.

Pedig rútul becsaptál,
engem elhagytál.
Gúnyos mosollyal ajkadon
szóltál nekem:
Most én elmegyek, mást szeretek.

Aztán halkan, nesztelen elteltek az évek.
Kopott öregemberként érkeztél meg egy napon,
fáradt arcod redői magán viselték
az elmúlt évek magányát.

Dadogva jöttek elő belőled a szavak,
melyek minden gyötrelmet elmondtak.
Csak tekinteted mélyedt a szemembe.
– Vajon megbocsátasz, újra itt lehetek?
Két karodban megpihenve?
Szánalom, együttérzés, szeretet?
Vajon mi van a szívedben?

Megbocsátottam már régen kedvesem,
hiszen az életem nem lett kopár és üres.
Igaz a nagy szenvedélyek elkerültek,
de a hétköznapokban is megtaláltam az örömet.

Maradj csak!
Oly kevés az idő, mely még előttünk van,
azt éljük meg boldogan.

Aztán végleg elmentél,
már csak a falon logó képen
látom huncut mosolyod.
Mely még most is felüdít,
hiszen a szíved mélyén te is jó voltál,
csak becsapott a káprázat, a csillogás.

Szép, csendes este lett,
fájó lelkem megpihent.
Magam elé idéztem a jót, a szépet.

Emléked ma is a szívemben él,
mint ezernyi fény.
Megmelengetnek,
begyógyultak a fájó sebek.

“Emléked” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen.Ez egy fiktív történet, igaz az életben is előfordul.Volt rá példa a környezetemben.Sikeres alkotást, szép napot kívánok.Szeretettel: Ilona

  2. “Maradj csak!
    Oly kevés az idő, mely még előttünk van,
    azt éljük meg boldogan.”

    Így volt jó. Nagyon szép visszaemlékezés.

    Szeretettel:🌺🌸🌼

Szólj hozzá!