Szürrealista vers

Összes megtekintés: 21 

Áll az idő, csak én megyek,
visszanéz a táj,
Sáros cipő, rajta hegyek
szürke pora fáj.
Rohan az út, én csak állok,
rám néznek a fák,
csillag sikolt, tapsol a Hold,
feltekintek rá.
Madártetem fenn a hegyen,
életre hívom,
bomlott elme gerjedelme
verseket dalolt.

“Szürrealista vers” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!