A felülemelkedés lépcsőfokai

Összes megtekintés: 53 

Ady Endre: Sirasson meg c. versére

én istenem mondd hogy újra
fel mikor fénylesz bennem
hogy a kulcsot feltörni a
záram meddig kell keresned
számon tartani sem tudom
hogy utat hányszor tévesztettem
mint akinek a világra
a kincse csak ritkán feslett

magam sokszor mások miatt
okoltam csak és kínoztam
hagyva csak hogy az idő mint
a penge újra belém metsszen
bolond célok után nem is
tudom hányszor galoppíroztam
megnyugodni nélküled én
hasztalanul úgy igyekszem

nem tudva hogy milyen lehet
a piedesztálon megülni
a szerencse is belefáradt
hogy engem a vállán hordjon
a négy fal közül próbálva
újra a napfényre kerülni
hogy az igazságom még ha
csúf is végül kitudódjon

nem tudva hogy hova lett az
örökségem és a jussom
nem tudva hogy kit szeressek
és gyűlöljek mindhalálig
hogy a szerencsétlenségem
nyilvánosságra ne jusson
nem tudva nyilvánvalóvá
rátermettségem mikor válik

nem tudva hogy önmagamnak
meddig leszek dermed és néma szobra
hogy hol az a világ ahol
magam elől elbújhatok
hogy ne kelljen magam elől
tovább zihálva és szuszogva
menekülnöm hol bálnaként
és elefántként nem fújtatok

hogy az őszi fűszálnál is
fakóbban ne érezzem a vesztem
nem tudva hogy magamért még
hányszor kellene kiállnom
hogy hányszor kellene magam
fölött még elrévedeznem
más életről eltűnődnöm
képzelődnöm és fantáziálnom

hogy az angyalaim végre
a fejükhöz mikor kapnak
hogy hányszor kellene magam
megtalálnom és elhagynom
elfogadva amit rólam
hazug módon hangoztatnak
értelmetlen érezve
igazam kinyilatkoztatnom

magamban én annyi tervet
dédelgettem már és szőttem
hogy a pokol fenekéről
nézzem milyenek a mennyek
mint akinek nincs széljárás
mi ne lenne kedvezőtlen
hogy még a sikerekben sem
érezzem magam csak esetlennek

nézve hogy hajtanak ki a
földből nap mint nap a fehér keresztek
úgy érezve engem újra
beszorítottak és kizártak
hogy ellenségemmé lettek
kik velem rokonszenveztek
hogy hátba támadjanak azok
is kik velem szimpatizáltak

nem is tudva hogy a legszebb
gondolataim kinek teremnek
hogy a kulcsa a záramba
bele vajon kinek kattan
sokszor érezve a szívem
üresnek és élettelennek
betöltetlenül heverve
egyre elhagyatottabban

úgy kiáltva ok nélkül is
hol ördögöt hol meg farkast
szakadékok fölött állva
csak egyre szélesebb terpeszt
az álmok rabjaként szülve
annyi furcsát és aggodalmast
annyi kínzót annyi fájót
annyi sajgót és gyötrelmest

megpróbálva minden nappal
felülemelkedni minden rosszon
megpróbálva úgy beszélni
érthetően igazul és szépen
hogy bennem ki segíthetne
sokadszorra csalatkozzon
lehazudva a sikerem
győzelmem és elsőségem

nem tudva el mért hallgatom
és hogy ki miért üvöltöm
nem tudva hogy majd a szíve
értem vajon kinek lágyul
hogy meddig lesz az én sorsom
gondatlan és nemtörődöm
hogy miért végzi munkáját
az istenem ilyen slendriánul

nem is tudva hogy el magam
ki előtt és mivel árulom
hogy ki venné el a lényem
egészét vagy csak egy részét
harcba szállva hogy legyőzzem
kínzó és örök fátumom
hogy ne csak egy vak eszközként
teljesítsem be rendeltetését

nem is tudva neked hogyan
feleljek meg és kedvezzek
hogy a gondolataimban
el mikor akarsz már veszni
nem tudva hogy el mit adjak
még magamból és le még mit leplezzek
hogy a nyugalmat és a pihenést
hol kellene feltérképezni

be magamról előtted én
tékozlóként úgy számolok
hogy a keresztedként engem
vegyél végre a hátadra
új ahasvérként utánad
bolyongok és téblábolok
nem tudva az útszéli rög fölött
a szeme értem könnybe kinek lábadna

Móritz Mátyás
2020. Augusztus 4. Kedd
Budapest, Csepel

“A felülemelkedés lépcsőfokai” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!