Születésnapi triptichon

Összes megtekintés: 27 

Tekse Józsefnek áldomáskép

1.

fogadd el a vereséget
emelt fővel nyitott szemmel
hogy életed része legyen
hogy részesülhess a kegyben

hogy a halál se bírhasson
rólad csak ködös sejtelemmel
hogy kiborítva kincseid
se lássa a titkod egyben

ki jól tudja hogyan fakad
és azt is hogy milyen tőről
nem is gondolva vagy éppen
újra eltűnődve közben

visszanézve hol a múltból
hol épp a jövő időből
hogy belássam hiba és bűn
volt hogy neked meg nem köszöntem

kiből a gondolatok még
ki nem vesztek ki nem koptak
kiszakítva a felesleget
félredobva azt is nyomként

belátva hogy biztonságban
élhetsz még te is viszonylag
a magad falai között
a távoli rokonomként

kivel együtt én is sokszor
összeharapom a fogam
jól tudva hogy a kötelék
régen egymáshoz fűz minket

kibányászva a kincsünket
a muszájból valahogyan
veled együtt én is vissza
nézek és visszatekintek

2.

mint akiket különösebb
módon meg nem ráz és ingat
vigasztalódva afölött
mik akartunk de nem lettünk

levetve az álarcunkat
fölös illúzióinkat
ha más meg nem is köszöni
mit meg nekik teremtettünk

gondolatainkat szabadon
engedve világgá röptetve
tiszta szívvel és szándékkal
értékes és nyitott könyvként

nem nagyzolva nem elszállva
és nem is mellett döngetve
hogy felfedezzenek minket
maguknak időközönként

örülve ha valaki
bennünk magára ismerhetett
tudva hogy el mit engedtünk
és mi az amit megszerettünk

érezve a késő őszi
szúrós és szürke permetet
tudva hogy a túloldalra
más nem viszi át helyettünk

nem is tudva hogy méregként
vagy üdvként kell-e nekünk
az emlékek árjából a
pillanatokat visszahozva

hogy igazi önmagunkkal
találkozzon tekintetünk
árnyékokkal verekedve
és szelekkel párbajozva

3.

nem is tudva átkozottak
vagyunk-e vagy épp áldottak
jól tudva hogy szíved velem
együtt hogy és miért téped

hogy a sértések és gyászok
rólad is lassan hámlottak
hogy hányszor hívtad ki sorsod
becsületed védelmében

jól tudva hogy velem együtt
különb vagy te is bárkinél
hogy ábrákkal tele egyszer
rég te is botot faragtál

jól tudva az idő meg nem
torpan és hogy nem is kímél
hogy bármi is történt te is
hű és a régi maradtál

megpróbálva katedrálist
építeni a papírvárból
mint akit a szíve a lelke
hajt akár az ősi ösztön

újra és újra kirántva
a sarudat a mély sárból
hogy benned a fájdalomnak
a betonja meg ne kössön

ki az öntudatból sosem
akartál fegyvert veretni
úgy próbálom tiszteletem
kifejezni most irántad

megpróbálva a pillanat
küszöbére telepedni
tovább őrizve a meghalni
képtelen porcikánkat

Móritz Mátyás
2020. Augusztus 6. Csütörtök
Budapest, Csepel

Szólj hozzá!