A szép táj éltető megbecsülést kap,
Lágyan átöleli sok-sok fénysugár,
Hét ágra, simogatón süti a Nap…
Ilyen látvány az embert megbabonáz’.
Rezeg a légben a mező illata,
Játékos szellő az úton poroszkál,
Útfélen, fészekaljakba bekukkant,
Majd az erdőbe fut, akár egy agár.
Sötét felhő kibújik az ég alól,
A terhét szétszórva gyorsan tovább megy:
Száraz melegtől a táj megszabadul.
Friss, párás légben csobogó dallam szól,
A csendben folyik, nagy erdőn innen, egy
Kristályvizű patak, mely’ dalolva fut…
Szép szonett a természetről, gratulálok! Éva🌞🌻🌞🌻
Nagyon kedves, derűt, örömöt sugárzó versed tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌷