Sétáltam a temetőben…

Összes megtekintés: 16 

Körbesétáltam én a jó nagyméretű temetőbe,
Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe…
Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek,
Istenem, ha mesélnének… abban nemzedékek sorai lehetnek.

Láttam sok kis sírt, mibe pici gyermeket temettek,
Elgondoltam, szülök milyen szomorúak lehettek.
De már a szülők neve is fel volt vésve a márványra.
Már ők is átköltöztek vándornak a másik világba.

Ezen régi síroknál és kriptáknál nem volt virág,
És nem volt gyertya, látszik, hogy ez már régen múlt világ.
*
Az idő elment,
Utód nem ismeri őst.
Idő megy tovább.
*
A feledésbe,
A múltba süllyed minden.
Elvész a tudat.
*
Márványba zárva,
Családi történelem.
Múlt fátyla takar.
*
A sok gyertya és
Mécses fény, kísértet tánc…
Tudatosság nincs.
*
Nemsokára, már
Fagyos köd takar mindent.
Jéghideg sírok.
*
Lassan hóvihar
Jő, befújja utakat.
Síremlék fehér.

2015. június 15. – Kustra Ferenc – íródott; versben és európai stílusú haikuban

“Sétáltam a temetőben…” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Ferenc! Szép ez a melankolikus hangvételű vers. Végigjárva a temetőt nekem is sokszor ilyen gondolataim támadnak. Milyen emberi sorsok és tragédiák lehettek ez elhunyt életében. Köszönöm, hogy olvashattam szép versed:Éva🌻🌼🌻🌼

  2. Kedves Feri!

    Ez a versed időtálló, bármelyik halottaknapi ünnepen, hiszen mindig lesznek olyan sírok, melyeken vírág van, amin nincs, akit észben tartanak még és akit felejtenek.

    Tetszéssel: Rita🌷

Szólj hozzá!