Elmentél

Összes megtekintés: 75 

Elmentél

Messzire szállt lelked egy téli viharban,
Halk suttogó szélben hallgatom a hangod,
Fodrozó felhőkben láthatom az arcod,
Érzem jelenléted a nyíló virágban.

Hulló hó pelyhek közt ragyog a két szemed,
Fátylad csillagokból fonják a tündérek.
Szeretet dallamát zengik az égiek,
Az éj sötétjében, kinyújtod a kezed.

Bimbózó virágon harmatcsepp lecsordul,
Lágyan öntözgeted, hogy el ne hervadjon.
Napsugár élteti, hogy sokáig nyíljon,
Érzem, hogy velünk vagy , bár láthatatlanul.

“Elmentél” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Kedves Évi!

    Kegyetlen az élet, de amit ránk mértek cipelni kell.
    Sok szeretettel köszönöm figyelmedet és együttérző kedves szavaidat.
    Magdi 🌎🌍🌏🥀

  2. Kedves Magdika! A sors kegyetlen csapást mért rád, erre szavak nincsenek. A gyermek szívünk alatt nő és szívünkben él, örökké. Szeretettel olvastam fájdalmas soraidat. Éva🌻🌼🌼🌻🌼🌼

  3. Kedves Marika!

    Vannak csapások amivel együtt kell élni így az ünnep táján talán még fájóbbak a sebek, ugyanis a lanyomról szól a vers.
    A rózsabimbó az unokám, aki másfél éves volt. Hála az égnek, már 24 éves.
    Köszönöm az olvasást és kedves szavaidat,
    Szeretettel.
    Magdi

  4. Kedves Rita!

    Bennünk, a gondolatainkban velünk vannak, amíg élünk szeretettel gondolunk rájuk.
    Kiszinum együttérző soraidat, szeretettel,
    Magdi🌹🥀🌷🐦

  5. “Érzem, hogy velünk vagy , bár láthatatlanul.”

    Szomorú, de amíg emlékezünk, addig él a szerettünk, ha máshol nem a szívünkben, elménkben, gondolatainkban, sorainkban, szavainkban.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!