Kalitkában

Mindenütt vastag falak vesznek körül,
esténként libbenő,vigyorgó árnyak a falon,
nem csodálom, ha kinevetnek, hiszen
magunknak csináltuk ezt az egészet.

A nap is szomorú mosollyal néz ránk,
alig lát mozgást itt lenn, nincs merre mennünk,
a falak vastagok, fogva tartják mindazt,
mit lelkünk rejt, szabadságot, és hitet.

Sóvárgunk a szabadságra, mely helyett
karantént, tesztet kapunk mindössze,
fejünk felett a madarak szabadon szállnak,
nekünk ezzel csak a szíveink törnek össze.

A természet is búcsúzik lassan, kopárság,
ridegség vesz minket körül, hajnali fagyos
lehelet kicsapódik ködös-bűzös szagával,
áporodott, elmúlás szomorkás hangulatával.

Krizantémok csípős illata terjeng, e színes
világ nagyon csalóka, halottakat köszöntenek
eme virágok, hogy emlékezzünk elhunyt
szeretetteinkre, kegyelettel, fejeket hajtva.

Ki tudja, ezt meddig tehetjük, hol lesz
a mi földi létünk határa megszabva,
de addig felemelt fejjel megyünk előre,
holmi vírusoktól nem meglankadva.

Hisz ezért születtünk erre a világra,
hogy soha ne adjuk fel a lelki harcot,
bármily ellenség karmaiba kerülünk,
emelt fővel álljuk a mindennapos sarcot.

“Kalitkában” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa! Bár versedben ott a jövőbe vetett hit, remény.
    Sajnos mind nehezebben viseljük a jelen napjainkban ránk
    zúdított kilátástalanságot.
    Szeretettel gratulálok, remek vers.
    Mária

  2. Kedves Zsuzsa! Minden pesszimizmus mellett ,a végén ott van a jövőben vetett hit!
    Szeretettel:Gugi

  3. “Hisz ezért születtünk erre a világra,
    hogy soha ne adjuk fel a lelki harcot,”
    Kedves Zsuzsikám, bármi történik, míg bírjuk napi harcainkat meg kell vívnunk! Szeretettel olvastalak: Éva🍄🍁🍄🍁

Szólj hozzá!