Nekem nem mondta…

Megosztás Nyomtatás 209 megtekintés 7 hozzászólás Kategória: Beküldött versek Szerző:

Nekem nem mondta senki még,
milyen lesz, hogyha elmegyek.
Fájni fog majd e semmiség,
virágok, csókok, tengerek?
Lesz-e majd kar, mi fogva tart,
mikor lankadni kezd a szív?
Ahogy az őszi lombavart,
Isten s a föld pihenni hív,
pilládon lesz-e még remény?
Olyan nagyon hideg leszek,
akár a béke, csontkemény.
Elárvult csend, szemek, kezek
takargatnak be s pár rokon,
miközben könnyű fénypihék
emelnek át az álmokon;
örülj, találkozunk mi még!

“Nekem nem mondta…” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Drága Kitti, hogy tartanál fel? Ha ilyen szépeket írsz, napestig olvasnám 🙂 Köszönöm a kedves véleményt. A találkozást a földi léten túlra értettem, nem tervezek visszajárni kísérteni 🙃

    Drága Zsófi, köszönöm, hogy olvastad és írtál! A Nagy Út előtt, én is azt hiszem, hogy nincs már szükség senkire, csak Istenre.

    Drága Éva, nagyon kedveset írtál ismét, köszönöm. Azért megemlíthetnéd, hogy mely költők műveihez hasonlítod a versemet…, kíváncsi vagyok 🙂

    Kedves Rita, szeretteink köréből biztosan jobb útra kelni, mint mondjuk egy kórházból, de végső soron egyedül kell megtennünk… Szeretettel láttalak.

    Kedves Marika, kedves Ilona, szívből köszönöm a Ti figyelmeteket is.
    💖

  2. Remek, remek vers, csak úgy sodor ……gratulálok…
    Szeretettel Ilona

  4. Szomorú, szép vers. Sajnos nem tudni, hogy ki mikor és hogy megy el oda, ahonnan nincs többé visszaút. Nem kívánom, hogy lássák a szeretteim a távozásom, elég, ha tudják.

    Szeretettel: Rita🌷

  5. Kedves Zina!
    Írásodra mondhatnám azt, hogy hasonlít erre, vagy arra a költőre, de nem teszem. Ezek a sorok a Te érzelmeid, a Te szóvilágod tartalmazzák, gyönyörű, mesteri fokon. Nagy szeretettel gratulálok hozzá! Ölellek: Éva🍄🍁🍄🍁

  6. Drága Csilla !
    Látni én sem láttam e-világból távozót , de volt aki mesélt róla. A távozás pillanatában, már nem érdekelte semmi sem. Ott volt a betegágya mellett a lánya, vele akart lenni az utolsó pillanatában, de nem engedte. A fal felé fordulva, a külvilágtól elzárva akart elmenni és semmiről nem akart tudomást venni. Azt csak gondolni lehet, hogy a távozását megkönnyíthette Istennel való kapcsolata és más nem létezett a számára. Ennyit tudok mondani. Szeretettel ölellek és gratulálok megrendítően szép versedhez, Zsófi.

  7. Drága Zina! No, hát nem hiszem, hogy képes lennék örülni egy illuzórikus találkozás eshetőségének egy végleges eltávozás után. A versed igazi remek vers, bár a tőled szokatlan zord és hideg, zimankós szavak megleptek. Talán mert a hajlékony és folyamatában gördülékeny csín, és könnyű, simulékony szavak használata már szinte azonos a neveddel. Itt is szerepel, a vers végén,”… miközben könnyű fénypihék emelnek át az álmokon”… bár Zinás ez a versed is, miként halált, a sajátodat, semmiségként aposztrofálod. S az aggódás azért a valakiért, aki marad, valami gyönyörűség; …”Lesz-e majd kar, mi fogva tart,mikor lankadni kezd a szív?”…
    Csodás jambusok díszítik a versed, ami végig nyolc szótagszámmal íródott, és egy alliterációval végződik. Több rejtett tartalom is van, amit kibonthatnék, de már így is sokat írtam, nem akarlak feltartani.Gratulálok a vershez, nagyon tetszett.
    😍😘🌼🌼🌼

Szólj hozzá!