Falfehérem emlékezem

Megosztás
 | Nyomtatás | 16 hozzászólás | 266 megtekintés | Kategória: Beküldött versek| Szerző:

Árnyak útján felszisszenek, félek.
Sírodon virágot ringat a szélcsend.
Tűnődik szótlanul a gesztenyefasor,
olyan mély a csend, szinte fojtogat.
Helyettem virraszt gyertyafényben
a múlt keserű terhe, a kóborló sugár
sárga szirma vak-süket éjbe belenő.
Itt kuporgok én, gyöngyöző harmat,
a sírodon sóhaj, és vandál szellemek,
kik a fény gyémántjait belemártják
mélyen, érted fájó gyászoló szívembe.
Felásta arcom csontig az emlékezet.

“Falfehérem emlékezem” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  3. Drága Ica! Az örök fájdalom sorai ezek, elképesztő hasonlatokkal és szóképekkel színezve. Átcsodáltam szomorú gyászodat. 🌿🍃🌼

  5. Gyönyörű képek ezek kedves Ica, még ha a fájdalom képei is. Csodálatos, egyedi megszemélyesítéseidet szeretettel olvastam! Éva🌟🌻🌟🌻🌟🌻

  9. Szia Ica!

    Nagyon fájdalmas, de erről nem lehet másképp írni. Bár tudom az apropóját, mégis mindig megráz, amikor újra találkozom vele egy-egy versedben.
    Veled gondolkodtam és éreztem. A zárás üt.
    Köszönöm, hogy olvashattam. 💓

    Szeretettel: Kankalin

  14. „Helyettem virraszt gyertyafényben
    a múlt keserű terhe,”

    Szeretettel: Rita🌷

  16. „a sírodon sóhaj, és vandál szellemek,
    kik a fény gyémántjait belemártják
    mélyen, érted fájó gyászoló szívembe.
    Felásta arcom csontig az emlékezet.”
    Átérzem fájón szép versedet!
    Szeretettel gratulálok!
    Margit😥🙏

Szólj hozzá!