Szellemkép

Összes megtekintés: 53 

Szellemkép

mint akiben a tél tavaszról álmodik
míg szegett fővel sírok között botorkál
kit át csak a temetői szél szorít
kinek a sírás szálkaként áll a torkán
botorkálva estétől egész hajnalig
gyanús szemmel nézve a dagadó holdat
mi elvakult szemére szikrákat hajít
míg démonai vele zarándokolnak

nem is tudva ki van felül ki van alul
és élheti túl a sorsát győzelemmel
nem tudva emléke semmibe mért fakul
lecsendesülve élete mint a tenger
azt mondják mások hogy még sohasem látták
nem tudva hogy a fejemben vajon mi forr
keresve a sírhelyét a kalibáját
kinek arcán megkövült a könnyes vigyor

hogy kit kérdezzek felőle nem is tudom
ahogy azt sem közben a lábam merre fut
míg a többiek keresztekkel hátukon
emelik meg újra és újra kalapuk
és felém a nagy messziről integetnek
az orruk alatt ki tudja mit motyogva
kiket úgy rág a gyász mint rabot a tetvek
kikkel együtt elnyel az éj hűvös odva

nem tudva hogy szavaimból ki és mit hall
hogy bennem ki és mit lát ha éppen rám néz
hogy kihez szólnak a gyászos dalaikkal
kik között én sem vagyok csak gyanús árnyék
ujjaim között egy cigarettavéggel
hangtalanul a sírok között fütyülve
összesúgva az őszöreg nénikékkel
kik hálásan annyit mondanak csak: ülj le

érezve hogy kezemben a lelkük reszket
nekem adva vérük bő szomorúságát
hogy átadjam őket az emlékezetnek
tovább botorkálva újabb éjszakán át
aki meg mindenkit ismerősként szólít
úgy húzva a kaszám mint a nyírfaseprűt
az egyik bozóttól a másik bozótig
hogy a kalibába vigyem el a testük

én aki a halállal bátran heccelek
kinek kezében porrá lesz minden arany
nézve rozsdás láncain hogyan kecmereg
a sors tudva sosem leszek munkátalan
hogy megbájoljalak mint rovart a fények
hogy az éjszakádban én legyek a torony
kihez tévútjaimból én visszatérek
áldva és átkozva uram mindenkoron

Móritz Mátyás
2020. November 1. Vasárnap
Budapest, Csepel

“Szellemkép” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!