Temető fényei

Összes megtekintés: 47 

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra a földi élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?
Én a test feltámadásában nem hiszek,
Csak a szellem, és a lélek örökké való csupán,
Ha megidézem szellemed,
Betölti a teret,
Ez a halhatatlanság lehet,
Újra bizonyságot adva
A hitetleneknek.
S hogy voltál, csupán e rideg
Kőoszlop jelzi csak?
Vésett neveden arany füstje csillan.
A hantokon apró tüzek gyúlnak,
Pislákolnak, ha lebbenti őket
Lenge őszi szellő.
Bágyadtan bólogat reá
Nagyfejű, fehér krizantém.
Halkan zizzen a kövön a tűlevél.
Fenyőfaághoz simul az apró koszorú…
Megnyugszom, s szívemből elillan a ború.
Márványkövön cikázik a mécsesek fénye.
Száz meg száz gyertya ragyog.
Vérszegényen sápadt a Hold,
Fekete, bársonyos égbolt
Gyújt hozzá millió csillagot.

Megjegyzés: (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)

2019.. november 02.

“Temető fényei” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Vendel! Versed az elmúlás hangulatát adja vissza szép festői képekkel. Szeretettel gratulálok! Éva🌳🌳🌳✨✨✨

Szólj hozzá!