Magány

Évszakok gyűrte kérgei közé már barázdákat
vésett az idő.
Gyökereit mélyen megvetve belekapaszkodott
a vidékbe.
Fájának dióterebélyében zsenge sarjai megbújva
növekedtek.
Valójában szerette ezt a földet, ezt a kopár, buja
otthoni tájat,
holott már a hollókárogás is csak ritkán köszönt
vissza rája.
Ínyére volt a nyár tikkasztó melege, zöldjében
daloló madarak éneke,
hirtelen jött viharoknak eső-áztatta leheletében
szivárványának szépe.
Ősznek utolsó lélegzetvételét a pusztuló avarnak
neszében érezte,
vándormadarak útjára széllel küldött megkésett
üzeneteket.
Elbírta a télnek szikrázó, hűs porát, fagyot terelő
szeleknek jajongását.
Rónán átúszó harangszó szorítását, károgó varjak
rikácsolását.
Kedvére volt a mező tavaszt ébresztő dala, tarka
pántlikájának cirógatása,
az, ahogyan kikelet kékjében kipattanó rügyeire
ráheveredett a nap.
Leírhatatlanul szerette ezt a földet, a lehunyódó ég
fekete csodáit,
a felhők szűrte derengő fényeket hajnali pirkadat
gyöngyeiben.
Sóvárgón leste a sarjadzó diócsemeték hajtásaiban
az érkező jövőt.

“Magány” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Drága Klárika!
    Versed szépen tükrözi a diófa életén keresztül az ember magányosságát.
    A maganyosság egy életelem,mindenkiben ott van egy adott pillanatban független attól ,hogy hány éves és egyedül vagy társsal él.A magányt magunkban hordozzuk születésünktől kezdve ,csak az emberi magányosságot nem lehet összehasonlítani a természetben élo lévő biomasszával mert nem ugyanaz.
    Tetszett versed levezető jellege.Szépre sikeredett!
    Gratulálok sok szeretettel…Babu😘😘😘

  2. Kedves Éva!
    Örömmel láttalk nálam, köszönöm értékelő soraidat.
    Ölellek szeretettel: Klári❤️

  3. Kedves Klári!

    A diófáról írt versedben az emberi élet párhuzamát látom:
    – az érzések – a(magány) – a változások, – a remény…
    – Nagyszerű!

    Szeretettel: Éva

  4. Kedves Marica!
    Köszönöm, hogy ellátogattál versemhez,
    örömmel láttalak nálam.
    Szeretettel ölellek: Klári💛

  5. “Leírhatatlanul szerette ezt a földet, a lehunyódó ég
    fekete csodáit,
    a felhők szűrte derengő fényeket hajnali pirkadat
    gyöngyeiben.”
    Magányban, ráncokkal arcán, ragaszkodva a vidékhez, a gyökereihez.
    …hát ilyen az ember.

    Szeretettel gratulálok:
    Marica

  6. Kedves Kitti! Hálásan köszönöm soraidat. Örömmel láttalak versemnél.
    Szeretettel: Klári🌷🌳

  7. Ez a magány, inkább a gondolat magánya, a fa létezésének magánya. Mint ahogy mi emberek is magányosan éljük meg a napjainkat, hiszen ami minket ér, azt mi érezzük, gondoljuk és ha átadjuk is másnak, ő már mást érez és gondol, nem azt, amit mi. A magány szerintem egy természetes dolog, még akkor is, ha az ember és sok más állat is társas lény. Születéstől halálig az egyén szubjektuma éli meg a dolgokat, úgy, ahogyan senki más, úgy, ahogyan a te diófád. 🌳

  8. Drága Magdikám!
    Köszönöm kedves soraidat. Örülök, hogy nálam jártál és olvastál.
    Ölellek benneteket szeretettel: Klári🌷❤️

  9. Kedves Zsuzsa!
    Örömmel láttalak versemnél. Köszönöm látogatásodat.
    Szeretettel: Klári🌷

  10. Drága Klárika!

    Az örök körforgás, ahogy a diófa
    ” Sóvárgón leste sarjadzó diócsemeték hajtásaiban az érkező jövőt ”
    Úgy figyeljük óvjuk mi az utódainkat.
    Sok szeretettel gratulálok.
    Magdi🌳🌿🌱🌹

  11. Drága Kata!
    Köszönöm, hogy olvastál. Örültem kedves soraidnak.
    Ölellek szeretettel:
    Klári❤️

  12. Kedves Rita!
    Köszönöm soraidat. Örömmel láttalak versemnél.
    Szeretettel: Klári❤️

  13. Jól van ez így, örülni kell az utódoknak. Örök a körforgás, jól látja ezt a magányos, öreg, diófa.
    Nagyon szívhez szólóan verselted meg. Szeretettel gratulálok: Kata
    🌳😍

  14. Kedves Klári!

    Bár magányról írsz, ez a magány nem tűnik szomorúnak, tele van várakozással, reménnyel.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!