Őszidő is lejár…

Összes megtekintés: 26 

Van, hogy az őszidő is lejár, neki is biz’ véges az ideje,
A szép színes világnak -avar véggel- is eljön egyszer a vége!
Az ősz is lejár, neki is véges ideje, biz’ szabott a léte!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos is… szűkölő, redőny-ködfátyol,
Ha látni akarunk, sohasem engedi, éppen bűvölő a fátyol.
Bandukol már és pont erre a tél, az ember érzi a csontjaiban,
Nem rossz majd a tél sem, (Juj, a nagy hideg!) de csak hógolyózás csatában.

Van olyan kellemetlen, nedves-nyirkos nem átlátszó ködfátyol,
Ha látni akarunk, soha nem engedi, akkor terül fátyol.
Süvítő szél még leveri a zizzenő, maradék levélcsapatokat,
Erdő meg tudja, hogy itt marad kopaszon, elejt fárasztott sóhajokat!

Van munkája bőven az ősznek, most erdőkben, még kertekben, fasorokkal,
Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal.
Lesz akkor nemulass, nekünk is természetnek is, jéghideg holnapokkal!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos őszidő de, neki is véges az ideje,
Csinálja is, meg tudjuk is, hogy élvezkedik, ha a vastag ködfátyla kiterítve!
Tudjuk, hogy becsületes a lelkem, mert színesre zsugorit majd’ mindent, ami még zöld,
De majd a fránya tél… néha ő is előveszi -csak hogy ne lássunk- azt ami a köd!

Vecsés, 2013. október 30. – Kustra Ferenc

“Őszidő is lejár…” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. “Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal.” Nekem ezek a jégcsapok valamikor nagyon tetszettek. A tél végefelé, a tavasz közeledtével ahogy rásütött a nap, úgy ragyogott, mint ha gyémánt lett volna, és csepegett róla a víz, mígnem teljesen el nem olvadt. Az utóbi években nem volt ilyen látványban részem.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!