Ej, a múltnak keservei
Lelkem beszorult
szívem és bordáim közé,
ráadásul még préseli
száz-annyi gond is.
Csodálkozom,
hangulatom teszi közzé,
fanyar vigyor ez,
mit tegyek, mondd?
Pirulás nélkül ítéltek
a jónak vélt emberek,
s titokban tartják a bíztatót,
kinek nevét is ismerem.
Egy titoknak, gondnak
gazdái mi voltunk,
s ő hívei hirdették,
mi rablóvá váltunk.
Nyomorék kezű ember
aláírni sem tud, célzott rám.
Drága néni, nekünk adja üdülési jogát,
mondta a félkezű álbarát.
Irigyelte tehetségem,
még kedve is messze ment,
én vigasztaltam többször,
árulkodott, belém rúgott,
ahányszor csak tehette.
Új emberként jött ismét közénk,
megkeresztelkedett,
„Isten lássa, én itt mindenkit szeretek”,
de nem fogadta köszönésünket.
Ej, a múltnak keservei
miért jöttetek elő?
Ki szóra sem érdemes,
ismét előlopakodik?