Csak akkor…

Csak akkor…

Csak akkor van esélyem szólni, üzenni,
ha éjszakában fásult érzésekkel maradok,
bennem már elfáradtak a gondolatok,
füleim csengenek, zenét kell hallgatnom.

Csak akkor van esélyem írni magamból,
amikor a dallam lényemen áthatol,
zsibbadt agyamat átmossa, muszáj hagynom,
mert képtelen vagyok rendezni a sorokat.

Csak akkor tudom érezni a gondolat súlyát,
amikor átadom magam a muzsika hangjának,
addig nem nyugszanak a feszengések,
egy érzéssel kell birkóznom, a vallomással.

Az lehet lágy, akár indulat, megbánás,
törjön elő, lelje meg saját helyét, útját,
hogy mindig megtalálja a kétségeket,
segítsen hát rendezni a vétségeket.

Nekem is fáj, mit nekik is kell hordozni,
de muszáj a szakadásokat foltozni,
a reményeket ismét megtalálni,
szelíd szavakkal útjukra bocsájtani.

Amikor elkészült a recept, üzenet,
bennem is megbékélnek a gondolatok,
a címzetteknek küldöm majd bizakodással,
nektek is legyen meg végre nyugalmatok!