Kifeszített tükörkép

Előbb-utóbb minden önmagából kilépett tükörkép megtér magába. Megbocsátható, bölcs ráncai a marcona idők percenéseiből épp úgy kiválnak s egyneműek lesznek a mélyben rejtezett érettséggel. Átértékelődnek korszakok, emberi kapcsolatok. A lelki háztartás üzemzavarait is nm árthat kellő rendszerességgel karban tartani. Mélybe lökött száraz levelekként zuhanva rajzanak az emlékek: aláhullnak, elenyésznek szél-futta, avarillatú homályban. Az emlékezet így is egyre szitásabb, lyukasabb.

A jelen mindig elrejti múltját, míg az üzenetek mindig célba érnek. – Kezek némán kifeszített hieroglif-beszéde érintések gyöngédségeivel önazonos. Pillantások telepátia-dallama visszhangzik a lélek szirtfalai között…

A bimbódzó testek legkisebb pólusaiba beivódik a döngicsélő boldogság mely egyszerre biztat s bizserget. A Lélek zaklatottan is biztonságban tudhatja magát, ha csupasz mezítelenségében mutatkozhatott meg a Mindenség kozmikus varázslata. A hús körvonalai feltárulnak, ahogy értelmezhetőkké válnak az érzelmek titkosított rezdülései; mint két embrió egymás mellett fekszik a boldog pár s már csak egymásra figyelnek. Vérkörök molekula-rajzása dobol még ütemesen szívük kamráiban. Mintha védelmező magzatvizekben tocsognának öntudatlanul – a Lét illanó lángtengerét egymásnak ajándékba szánják.

El kellene érni biztosított tudattal is a lélek egyensúlyi, szilárdabb állapotát, mikor már nem számíthat Kezdet és Vég mert a Van lebeg s testesül meg!

Szólj hozzá!